Egyik haszna a diétának, hogy nem eszek félkész ételeket. Korábban a Knorrnak volt egy dobozos lasangnéja, amit nagyon szerettem, csak egy pár dolgot kellett nekem hozzátenni és viszonylag hamar készen is volt. Nem tudom árulják-e még.
Ebben a lasagnéban viszont én csináltam amit csak lehetett, a ragut, a besamelt és a tésztát is. Eredetileg szárzellert kellett volna használnom, de sehol nem kaptam, ezért zellergumóval helyettesítettem. Szuperfinom lett az egész úgy, ahogy van, el sem akartam hinni.
Az egyik oka annak, hogy mostanában nem láttok tőlem gyakran ételeket az, hogy a foztózásukkal nem vagyok kibékülve. Általában egy sütit meg lehet csinálni akár előző este is, és amikor másnap jók lesznek a fények, készülhet a fotó. Egy ételnél azonban fontos, hogy friss legyen amikor fotózod, és nekem még a tálalása is nehézkesebb. Most is azért nem készült fotó a kitálalt ételről, mert ahogy kivettem a tepsiből, szétszaladtak a rétegek, így nem tudom megmutatni, milyen szuper is ez az étel igazából. Próbálok a jövőben ebben is fejlődni.
Hozzávalók 6 személyre:
A tésztához:
- 2 tojás
- 200 g tk búzaliszt (124 g CH)
- kevés olíva olaj
- 1 csipet só
A bolognai raguhoz:
- olíva olaj
- 1 nagy fej vöröshagyma (104 g - 8,32 g CH)
- 500 g darált sertés, vagy marhahús
- 1 nagyobb sárgarépa (177g - 14,16 g CH)
- 1 kisebb zeller (170 g)
- 2 gerezd fokhagyma (16 g - 3,78 g CH)
- 3 dl száraz vörösbor (7,8 g CH)
- 2 db hámozott paradicsomkonzerv
- 70 g sűrített paradicsom (6,79 g CH)
- só
- bors
- bazsalikom, kakukkfű, oregánó
- szerecsendió
A besamelhez:
- 80 g margarin
- 80 g tk búzaliszt (49,6 g CH)
- 400 ml lm habtejszín
- 400 ml víz
- só
- bors
- szerecsendió
Rétegezéshez:
- olíva olaj
- sajt - parmezán, mozzarella, vagy bármilyen más sajt ízlés szerint
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése